Mi a kaktusz




Milyenek a kaktuszok?

A kaktuszok első pillantásra, tövises zömök, szívós megjelenésük alapján,nem tartoznak a legszebb nővénylátványosságok közé, mint az orchideák például és mégis mindig nő a csodálóik tábora, és talán nincs is egy másik olyan növénycsalád, amely a rajongók gyűjtőkedvét így felkeltené. Csodálatra méltó az átváltozó képességük, ahogyan ezek a tövises, barátságtalan növények egy éjszaka alatt ragyogó virágcsodákká válnak.

A kaktuszok családja, más növénycsaládokkal együtt a szukkulensek, vagyis a pozsgás növények közé tartoznak. Ebbe a  fogalomba tartoznak mindazon növények, amelyek testükben, szárukban vagy leveleikben vizet képesek tárolni. Ezt a vizet felhasználják a száraz, csapadék nélküli időszakokban, alkalmazkodva a környezeti viszonyokhoz. Láthatjuk tehát, hogy a kaktuszok az alkalmazkodás mesterei, testrészeik megváltoztatásával, a száraz, forró sivatagi és sziklás vidékeken is biztosítják a fennmaradásukat. Részükre a fennmaradás törvénye az, hogy minél több vizet felvenni és tartalékolni, oly módon, hogy emellett minél kevesebb nedvességet veszítsen el a növény, a párologtatás és nagy meleg miatt. Minden fontos testrészük, gyökér, szár és levél a különleges termőhelyi viszonyokhoz alkalmazkodott. Lenyűgöző a kaktuszok formagazdagsága, de felépítésük alapjában azonos, hasonló.


Gyökérzet

Gyökereik fajokként különbözőek, aszerint, hogy milyen termőhelyi viszonyokhoz alkalmazkodtak.

Gyökér tipusok


Karógyökerük azoknak a fajoknak van, amelyek a sziklás vidékeken élnek, vagy amelyek a talajból alig nőnek ki, amelyek kis testükben nagyon kevés vizet tudnak tartalékolni így a gyökerüket használják erre a célra. Közvetlenül a föld felszíne alatt elhelyezkedő, terebélyes gyökerük van az olyan kaktuszoknak amelyek a homokos part menti területeken vagy lapos sivatagokban élnek, így képesek hogy a rövid ideig tartó záporok vizét is hasznosítani. Az epifita és kúszó kaktuszok a rendes gyökereik mellett még léggyökereket is fejlesztenek. Mélyen elterjedő, erős gyökereik vannak az oszlopos kaktuszoknak hogy jól rögzíthessék a talajban.


Szár és levél

Hogy a nap égető sugarai következtében ne párologtassanak el sok nedvességet a felületük, a bőrszövet (epidermisz) erősen megvastagodott. A párologtató nyílások, amelyek kis mélyedésekben helyezkednek el, nyitásával illetve zárásával, a hőmérséklettől függően, szabályozzák a kaktuszok párologtatását illetve a vízveszteségét .
A kaktuszok teste, (kladodium) tulajdonképpen olyan mint egy „víztároló”. Sokak számára a kaktusz valami „gömbölyűt és tüskéset „ jelent, ez esetleg csak a nővények fiatalkori alakjára lehet igaz. Alakjuk szerint megkülönbőztetűnk: oszlopos, elágazó oszlopos, cserje, gömb, lapított gömb, kúszó és epifita (fán lakó) kaktuszokat.
Ezenkivűl néhány faj még viaszos (kék szín), pára vagy nemezes bevonattal is védekezik az erős napsütés ellen.
Természetesen nem szabad elfeledkeznünk a sűrű tövisekről és egyes fajoknál a szőrökről sem, amelyek árnyékolják, védik a nővényeket.
Levele csak egy néhány fajnak van, amelyek is csak a növény fejlődési időszakában léteznek, később a szárazabb időszakban lehullanak.

Tövisek.

Botanikai szempontból a kaktuszoknak tövisei vannak, a rózsáknak pedig tüskéi, igaz hogy a köznyelvben többször használják a „tüskés” kaktusz téves elnevezést, és bizonyára mindenki ismeri a közmondást hogy: nincsen rózsa „tövis” nélkül, amely szintén helytelen. A tövis tehát a kaktusz levele, aminél a lehető legkisebbre lecsökkent a felülete, oka, hogy minél kevesebb vizet párologtasson el a nővény. A levél asszimiláló tevékenységét a szár vette át, ami egyben vízraktár is. A töviseseknek szerepük van a növény védelmében az állatokkal szemben, és egyes fajoknál a szaporodásban is, mivel a horgas tövisek beleakadnak az állatok szőrzetébe és így egy távolabbi helyre is eljutnak. Egyes tövisek a vízfelvételre is képesek, főleg a rajtuk lecsapódó harmatból.

Areola és tövisek


A tövisek az areolákon helyezkednek el, elfoglalt helyük szerint megkülönböztetünk közép illetve peremtöviseket (szélső tövisek).
Szinte hihetetlen, de szinte minden kaktuszfajnak egyedi, jellegzetes tövisei vannak, amelyek az areolákon elhelyezkedési módjukkal együtt faji megkülönböztető, meghatározó bélyeg. Az areola tehát egy tövispárna amelyből fejlődnek ki a virágok is és a hajtások, más növényekkel összehasonlítva botanikailag, egy rügy.
Töviseik nagyon változatosak, színben, hosszúságban, erősségben, alakban, csak egynéhány fajnál hiányoznak

A virágok

Egyes fajoknál már 2-3 éves korban megjelennek, másoknál azonban csak a megfelelő nagyság, vagy egy bizonyos kor elérése után. Egyes kaktuszok termesztésben, kultúrában soha vagy csak nagyon ritkán virágoznak (pl. Cephalocereus, Carnegiea, stb.). A tapasztalat azt mutatja, hogy azok a kaktuszok amelyek egyszer már virágoztak, persze megfelelő ápolás, gondoskodás mellett, ismét fognak virágozni. Sajnos sok kaktusz virága olyan mint a délibáb, vagyis igen rövid életű, sokszor csak egy napig vagy egy éjszakáig tart, de ennek ellenére lenyűgözően szép. Legcsodálatra méltóbb az, hogy sokak szerint egy olyan „tövispárna” amilyen egy kaktusz, hogy tud olyan mesés virágokat hozni. A kék szint kivéve, amely genetikai okok miatt hiányzik, a teljes színskálát képviselik. Színpompájuk mellett külön változatosságot mutatnak a virágméreteik szerint, a pár milliméteres törpe virágoktól egészen a 4o cm átmérőjű éjjel nyíló óriás Selenicereus virágáig.




Kaktusz virágok


Felépítésileg a virágok nagyon hasónloak, különböznek a külső lepellevelek mellett található, pikkelyek, tövisek, haj vagy filc jelenlétében, ami nagyon sokszor meghatározó bélyeg. Egyes kaktuszok a virágzási hajlamukat, egy bizonyos kor illetve fejlettségi fok elérése után, különös módon jelzik, cephaliumot képeznek.

Cephalium


Ez egy kompakt, tövises, gyapjas, szőrüstök, a növény virágzási zónája, ezen képződnek a virágok. Valódi cephaliummal csak a Melocactus és a Discocactus-fajok rendelkeznek. Gömbölyű testükön, mint egy korona ül a Cephalium. Amikor elkezdődik a cephalium képződése a zöld növénytest befejezi a növekedését, és ezután csak a cephalium növekedik.
Pseudocephaliummal, azaz álcephaliummal, az egyes oszlopos fajoknál találkozhatunk. Amikor a nővények virágzási korba jutnak, a csúcs közelében, féloldalasan elkezd fejlődni a pseudocephalium, és követi a kaktusz növekedését, vagyis a kaktusszal együtt, hosszanti irányban növekszik tovább. Megfigyelték, hogy általában a pseudocephalium a napos oldalon nő, de előfordul hogy átellenesen is, duplán megjelenik.
Terméseik, akár a kaktuszok maguk, igen változatosak, nagyságban, alakban, színben. Sokszor védelmükre szolgáló tövispárnák borítják. A kifejlett gömbölyű, tojásdad, vagy bunkó alakú gyümölcsök közül egyesek alig látszanak ki, némelyek a kaktusz testében vannak elrejtve, mások viszont feltűnőek, élénk narancssárga vagy piros színűek, és akár tyúktojás nagyságúra is megnőhetnek. Az ilyenek között sok lédús, húsos, élvezetes ízű ,ehető gyümölcsöt találunk.


Éréskor felhasadnak oldalt felnyílnak, vagy némelyek bogyózártan válnak le a növényről. Vannak olyanok is amelyeknél a gyümölcs beszárad, szétesik és így válnak szabaddá a magok. Egy termés változó számú magot tartalmazhat, egy pár darabtól pár százig is, ezek általában fekete vagy barna színűek, kivétel egyes Mammillaria fajok amelyeknek magja lehet piros színű. Méretük és alakjuk is nagyon különböző, a majdnem porszem finomságú Parodia magok méretétől a 6-8 mm átmérőt is elérő, lapos Opuntia magok méretéig.


Kaktusz gyümölcsök




Lörincz István
kertész mérnök

Nagybánya




Asociatia Aztekium. Cactus Satu Mare
http://www.aztekium.ro

Adresa paginii:
http://www.aztekium.ro/modules.php?name=Content&pa=showpage&pid=34